Történelem

1946-ban alakult Etyek és Vidéke Földmûvesszövetkezet Sportegyesülete néven, első elnöke Bogdán József volt. Az egyesületnek több neve és elnöke is volt az idõk folyamán: Etyeki Kinizsi SE, Etyeki Traktor SE, Etyek KSK, Etyek TSZ SK, Etyek Községi Sportegyesület, Etyek Sportegyesület (Etyek SE)

1946 és 1965 között az ödöni úton, a „Sziklastadionban” tartották a labdarúgó mérkőzéseket, majd 1967-ig Mányon, 1967-től pedig a jelenlegi helyén a Molnár Béla Sportcentrumban. 1969-ben megépült az öltöző, a környék akkori legmodernebb berendezéseivel. 1986-ban pályafelújítás volt. 1994-95-ben társadalmi munkában megkezdődött az új öltöző építése. 2000-ben Demján Sándor magánvagyonából 15 millió forintot ajánlott fel az „új” öltöző befejezésére, melyhez az Önkormányzat is hozzájárult 8 millió forinttal. A kivitelezési formákra az Önkormányzat pályázatot írt ki, a pályázatok elbírálására 2001. februárjában került sor. Az építéshez felhasználták a már meglévő anyagokat, valamint a helyi vállalkozók is jelentős társadalmi munkával támogatták az építkezést. A sportegyesület részt vesz a megyei bajnokságokban, és a helyi utánpótlás nevelésben.

Elnökei

  • Bogdán József
  • ifj. Andrássy István
  • Batek Frigyes
  • Báthori Tibor
  • Blascsók Gyula
  • Giesz Ferenc
  • Kiss József
  • Martin József
  • Máté Miklós
  • Vizi Károly
  • Orosz Gyula
  • ifj. Kiss Dezső
  • Toma Renáta
  • Szabó Barnabás
  • Orosz Gyula
  • Hargitai Zoltán
  • 2020-tól Máté Szabolcs 

Támogatók: